Mit jelent a Ninjutsu? Kik voltak a nindzsák?

A japán harcművészetek világa rendkívül színes és összetett, amelynek egyik legmisztikusabb, ugyanakkor legismertebb szegmense a „ninjutsu” (忍術) és a „nindzsák” (忍者) története. Számos film, könyv, videojáték és legenda övezi a rejtőzködő, árnyékok közt mozgó harcosok alakját, akik az éjszaka leple alatt végeznek feladataikkal. A valóság azonban gyakran eltér a népszerű, kultúrában megjelenő képektől. Ebben a blogbejegyzésben arra vállalkozunk, hogy a lehető legszélesebb körű kitekintéssel bemutassuk, mit is jelent a ninjutsu, kik (vagy mik) voltak a nindzsák, és léteztek-e egyáltalán.


Soke Masaaki Hatsumi, a Bujinkan ninjutsu irányzat alapítója

A „ninjutsu” kifejezés jelentése

A „ninjutsu” (忍術) szó szerinti fordításban jelentheti a rejtőzködés, a lopakodás, de akár a kitartás művészetét vagy képességét is. A kanjik közül az első, a „忍” (nin vagy shinobi) a „türelem”, „kitartás” és „titkolózás” jelentéseit is hordozza, míg a második, a „術” (jutsu) a „technika”, „művészet” vagy „módszer” kifejezése. A ninjutsu tehát olyan technikák és módszerek összessége, amelyek a rejtőzködésen, a megfigyelésen, az álcázáson és a sokoldalú túlélési praktikákon alapulnak. A legtöbb hagyományos leírás szerint a ninjutsu nem egyetlen harcművészeti stílus, hanem inkább egy komplex tudásrendszer, amely magában foglalja a fegyveres és fegyvertelen harci technikákat, a túlélési készségeket, a hírszerzést, a taktikai gondolkodást, sőt gyakran a gyógynövényismeretet és a természeti környezet felhasználásának módszereit is.

Történelmi háttér

A nindzsákról alkotott képünket – ahogy azt korábban is említettük – alapvetően a modern média határozta meg. Hogy az ide kapcsolódó tévhiteket megfelelő távolságból tudjuk kezelni, érdemes megismerkednünk a mítosz történelmi alapjaival.

Először is semmi nem igazolja, hogy a középkori Japánban fekete maszkos emberek rohangásztak volna a háztetőkön, hátukon kardokkal. Sőt, ez minden bizonnyal fantazmagória. A középkori Japánban szigorú kasztrendszer szabályozta a társadalmat, az ezen kívüli élet általános és teljes körű kitaszítottságot jelentett – különösen 1600 után. Minden japán 4 foglalkozás valamelyikébe született bele. Ezek presztízs sorrendben: arisztokrata (szamuráj), földműves, kézműves, illetve kereskedő. A kereskedőknél alantasabb munkát csak az ún. kaszton kívüliek végeztek.

Japán sajátosságaihoz az is hozzá tartozik azonban, hogy számos magas hegyi falu a nyári hónapok elteltével majd’ fél évre megközelíthetetlenné vált – különösen igaz ez a Kiotótól délre eső Iga és az északra eső Kōga nevű tartományokra, ahonnan az állítólagos „nindzsák” származnak. Iga (elszigetelt, hegyekkel és erdőkkel borított tartomány, Északról és nyugatról Ise, keletről Ōmi, délről Yamashiro, délről és nyugatról Yamato tartomány veszi körbe) története különösen érdekes lehet számunkra. Elöljáróban csak annyit, hogy – minthogy ezen tartományok falvaiban nem igazán voltak nemesek, szamurájok, hiányzott a szokásos hierarchikus rendszer, és a földműveseknek érteniük kellett a fegyverekhez is. Ők voltak az ún. Jizamurai-ok, akik a falvak között az elszigeteltségnek köszönhetően bizonyos értelemben saját törvényekkel rendelkező szövetségeket hoztak létre. Több ízben kényszerültek harcra, de akkoriban nem volt közkeletű elnevezés a nindzsa – ez, illetve a Shinobi csak később jött divatba. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a földesurak a hadjárataik során mindig is alkalmaztak felderítőket, informátorokat, vagy egyéb, különleges küldetéssel rendelkező személyeket. Iga alább részletezett ostroma után tudatosabbá vált az onnan származók megbízása is. A fekete öltözet több történész szerint a Kabuki előadásoknak köszönhetően jött divatba, ahol a színteret fekete ruhába és maszkba öltözött segítők rendezték át a jelenetek között (és rendezik még ma is a színházakban), de nincs bizonyíték arra, hogy „munka közben” ténylegesen ilyesmit hordtak volna a „nindzsák”. Nézzük tehát a történelmüket!

Az ōnin háború (1467-77) után egész Kiotó leégett, és az Ashikaga kormány teljesen meggyengült. A hatalmi űr miatt anarchia lett úrrá az országon. A daimyō-k (földesurak) háborúztak egymással a hatalomért, ami a földműves rétegre magas adóterheket rótt, és az emberi áldozataik száma is rendkívül magas volt. Néhány tartományban, mint például Iga-ban, a parasztok fellázadtak a szamuráj uralom ellen és elüldözték az uralkodó családokat. A környező harcos nemzettségek (Jizamurai) szövetségeket hoztak létre, akik megvédték a tartományt a külső katonai erők ellen. Minden klánnak megvoltak a saját hagyományai és harci technikái. Iga-t ezek után már önkormányzatok irányították és a vezetőket választották, azaz egyfajta demokratikus rendszer alakult ki a tartományban – az ottani Jizamurai klán például kb. 70, a kōgai úgy 50 családból állt. Oda Nobunaga így jellemezte az ott lakókat: „Nem különböztetik meg magast és alacsonyt (rang), gazdagot és szegényt... Ez a viselkedés számomra teljesen rejtély, olyan messzire mennek, hogy könnyen veszik a rangot és nem tisztelik a magas rangú tisztviselőket.” Ugyan ezeknek a helyeknek nem volt igazi stratégiai jelentősége, a hadvezér mégis elhatározta a kis közösségek felszámolását, mivel azok alapelvei szembe mentek a centrális törekvéseivel. Ezzel a döntésével Nobunaga a Jizamurai-ok ellenségévé vált. Így történhetett, hogy Momochi Sandayū megbízta Ishikawa Goemon-t a hadvezér meggyilkolásával. Ezzel egyidőben Fujibayashi Nagato, az északi Jizamurai-ok vezetője (egyesek úgy tartották, hogy mindkét vezető valójában egy és ugyanaz a személy volt) ugyanezen célra törekedett. Bár a merénylet meghiúsult, számos író fantáziáját ragadta meg, sőt film is született a feldolgozásával.

1567-ben Nobunaga megkezdte Ise tartomány elfoglalását, amit nagy részben a Kitabatake klán irányított. A családfő 1569-ben békét kötött Nobunaga-val, és annak fiát, Nobukatsu-t is örökbe fogadta, ezzel ő lett Ise tartomány örököse. 1576-ban azonban a Kitabatake klán tagjainak nagy része Nobunaga merényleteinek áldozata lett (Mise incidens), a túlélők Iga-ba menekültek. Nobukatsu 1578-ban úgy döntött, hogy elfoglalja Iga-t, mert több lázadó csoport ott talált menedéket, és hogy jó benyomást szerezzen apjánál. Elküldte Takigawa Kazumasu-t, hogy építsen egy várat Maruyama-ban, Iga közepén, ami majd az invázió központja lesz. Iga harcosai rájöttek erre a tervre és 1578. november 24.-én fényes nappal támadást indítottak a vár ellen, mielőtt felépülhetett volna, és felégették. Takigawa visszavonult, és újra felsorakoztatta maradék erőit Tsuzumigamine-nál, de legyőzték. A megszégyenyített és dühös Nobukatsu újra támadni akart, de tanácsadói kérésére egy évvel elhalasztotta azt. 1579 október 6.-án egy három frontos támadást indított, Nobukatsu vezette a főerőket 8000 fővel, akik a naganói hágónál keltek át. A másik csapatot Tsuge Saburō vezette 1500 fővel, ők az onikubo-i hágónál keltek át. A harmadikat Nagano Sakyōnosuke vezett 1300 fővel, ők az aoyama-i hágónál keltek át. Iga-ban tudták Nobukatsu tervét és 4-5000 főnyi harcost gyűjtöttek össze Iseiji falunál. Amint Nobukatsu erői átkeltek a hágón, szemből támadtak rájuk, miközben egy másik csapat elvágta a visszavonulási útvonalat. Rejtekből, puskákkal és íjjakkal lőtték őket, és amint közelebb értek, kardokkal és lándzsákkal támadtak. Nem sokkal később ködös és esős idő lett, amitől a megszálló erők pánikba estek, egymásra támadtak, többen seppuku-t követtek el. Iga harcosai több ezer emberrel végeztek, köztük ott volt Tsuge is. Ez a gerilla harcászat diadala volt a tradicionális szamuráj taktikákkal szemben. Nobukatsu nem elég, hogy elvesztette a csatát, de elvesztette egy parancsnokát is, ráadásul apját, Nobunaga-t nem tájékoztatta a háborúról, aki ezért annyira dühös lett rá, hogy majdnem kitagadta. Megjegyezte fiának, hogy azért veszített, mert nem fogadott fel egy kémet a szolgálatába, hogy kiszaglássza az ellenség helyzetét és erejét.

1581. szeptember 30.-án Nobunaga maga indított hadjáratot Iga ellen. Ekkoriban már minden Iga-t körbevevő területet ő irányított. 42000 embert gyűjtött össze a támadásra, ami majdnem a fele volt Iga egész lakosságának. Kevesebb, mint 10000 harcos volt Iga-ban, ebből 4000 Jizamurai, ráadásul szétszórva a tartományban. Ágyútűzben, a felkészületlenség és a túlerő miatt már nem tudtak hatalmas ellenállást kifejteni, csak Hijiyama és Kashiwara váránál voltak nagyobb harcok. Október 8.-án megadták magukat a védők, de több százan el tudtak menekülni. Az Oda erők feldúlták az egész tartományt és ezután Nobukatsu kormányozta azt. A túlélők szétszóródtak Japán-szerte, később többen Tokugawa szolgálatába álltak. Ők több csatában is kamatoztatták tudásukat, de már nem független közösségként. Voltak, akik továbbra is az ellenállást választották, és az elhúzódó gerillaharcok során kapták a nindzsa nevet. Iga lerohanása, amely a Tenshō Iga no Ran néven vonult be a történelembe, elérte ugyan a célját és elpusztította a Jizamurai közösségeket, ugyanakkor „létrehozta” a modern nindzsákat, és olyan neveket írt be kitörölhetetlenül a történelemkönyvekbe, mint Daisuke Nishina (a Togakure Ryū megalapítója), vagy Momochi Sandayū (a Koto és a Gyokko iskolák egyik nagymestere).

A „shinobi no mono” (忍びの者) kifejezés a „ninja” szinonimája, ám a történelmi szövegekben gyakran így hivatkoznak a rejtőzködő harcosokra. A „shinobi” szó a „rejtőzködni, lopakodni” jelentést hordozza. A ninjutsu (忍術) ennek a „shinobi” tevékenységnek a technikai, filozófiai és harci alapjait foglalja össze.

A ninjutsu tanulmányozásához gyakran kapcsolódnak a következő kulcsterületek:

• Túlélési készségek (Seishin-teki kyōyō): A természettel való együttélés, gyógynövényismeret, mérgek és ellenmérgek használata, a természetes környezet adta lehetőségek (pl. barlangok, fák, vizesárkok) kiaknázása.
• Rejtőzködés és álcázás (Intonjutsu): Hogyan mozogjon észrevétlenül, hogyan használja ki a fényviszonyokat, a tereptárgyakat és a ruházatot a láthatatlanság eléréséhez.
• Kémkedés és hírszerzés (Chōhō): Információszerzés, kódok, titkosírás, rejtjelezés.
• Közelharc (Taijutsu): Fegyvertelen és fegyveres technikák, dobások, feszítések, ütés-rúgás kombinációk, gyakran a jujutsu, kenjutsu és más harcművészeti ágak elemeivel.
• Fegyverhasználat (Buki waza): Különleges fegyverek, mint a shuriken, a kunai, a katana (ninja-tō változata), a bo, a kusarigama stb.
• Strategiai és taktikai gondolkodás: Mikor és hogyan alkalmazzuk a rejtőzködést, a megtévesztést, a csapdák felállítását, a hírszerzés módszereit.

A Ninjutsu jelentése

A 20. században, különösen a második világháború után, a filmipar és a képregények hatására a nindzsák szuperképességekkel felruházott titokzatos harcosokká váltak a nyugati és a japán közönség szemében is. Ez a „ninja-mánia” a 1980-as években csúcsosodott ki, amikor a harcművészeti filmek és a ninjutsu-iskolák világszerte divatba jöttek. Ekkor számos vitatott hitelességű iskola is megjelent, amelyek azt állították, hogy közvetlenül a középkori ninjutsu mesterektől származnak. Bár ezek közül néhány talán tényleg régi hagyományokat őriz, a szakértők szerint a legtöbb modern ninjutsu-irányzat inkább a XX. századi újraértelmezés eredménye (ld. még: Turnbull, Stephen: Ninja: Unmasking the Myth)

A nindzsák/dzsizamurájok a történelmi források szerint számos fegyvert alkalmaztak, melyek egy része megegyezett a korabeli szamuráj-fegyverekkel, mások pedig kifejezetten a rejtőzködés vagy az álcázás céljait szolgálták:

• Ninja-tō: A nindzsák jellegzetes, rövidebb kardja, amely a legenda szerint egyenes pengéjű volt (szemben a szamurájok ívelt katanájával). A történészek vitatkoznak azon, hogy létezett-e valóban ilyen szabványosított fegyver, vagy inkább rövidebb wakizashi, illetve más típusú kardokat használtak.
• Shuriken (dobócsillag): Kisméretű, könnyen rejthető dobófegyver, amelyet a meglepetés erejével vetettek be.
• Kunai: Eredetileg kerti szerszám volt, ám a nindzsák univerzális eszközként használták fegyverként, mászásra vagy akár ajtónyitásra. Részletesebben lásd itt.
• Kusarigama: Láncos sarló, amelyet szintén a parasztok használtak mezőgazdasági munkáknál, de harci eszközként is félelmetes lehetett.
• Fúvócső (Fukiya): Rejtett vagy mérgezett nyilakat kilövő eszköz, amelyet lopakodáshoz, csendes támadásokhoz használhattak.

A nindzsák sikere nagyban múlott a rejtőzködésen és a meglepetés erején. A taktikai módszerek közé tartozhattak:

• Megtévesztés: Hamis információk terjesztése, álhírek, álruhák és különféle trükkök.
• Kémkedés: Információk gyűjtése, beszivárgás ellenséges területekre.
• Szabotázs: Élelmiszerkészletek megsemmisítése, lőporraktárak felrobbantása, stratégiai pontok elfoglalása.
• Orgyilkosság: Célzott merényletek, gyakran politikai vagy katonai vezetők ellen.

A mai ninjutsu edzéseken természetesen nem ezeket a képességeket fejlesztjük, hanem a korábban is említett taujutsura és buki wazára fókuszálunk.

A nindzsák szerepe a japán társadalomban

A populáris kultúra gyakran állítja szembe a szamurájokat és a nindzsákat, mintha két, teljesen különálló, ellenséges kaszt lennének. A valóságban azonban sokszor ugyanannak a hadúrnak dolgoztak: a szamuráj a nyílt csatatéren küzdött, míg a nindzsa a háttérben tevékenykedett. Egyes történészek szerint előfordult, hogy maga a szamuráj is alkalmazott „ninjutsu-jellegű” módszereket, ha a helyzet úgy kívánta.

A rejtőzködés és az orgyilkosság gyakran nem egyeztethető össze a bushidó (武士道) szamuráj etikai kódexszel, amely a becsületet és a nyílt harcot hangsúlyozza. Ezért a nindzsákat sokszor megvetették, ugyanis tisztességtelennek vagy alantasnak tartották a módszereiket. Ugyanakkor, amikor szükség volt rájuk, a hadurak – akár a legbefolyásosabb daimjók – is alkalmazták a ninjutsu szakértőit, mert a katonai siker gyakran függött a háttérben végzett, „tisztátalan” feladatoktól (ld. még: Stephen Turnbull: Samurai vs Ninja: The Real Story Behind the Japanese Warrior Myth)

A modern korban aztán a nindzsákkal kapcsolatos viszonyulás is sokat változott. A 20. század elején és közepén Japánban több harcművészeti reformmozgalom is zajlott. Sok ősi iskola (ryūha) eltűnt vagy átalakult. A ninjutsu hagyományai is átalakultak, többen megkérdőjelezték a régi klánok valódi leszármazási vonalait. A második világháború után a nyugati világban is elkezdett terjedni a ninjutsu, részben a populáris filmeknek és regényeknek köszönhetően. A 1970–80-as években számos „ninja-bumm” film és könyv jelent meg, ami rendkívül népszerűvé tette ezt a harcművészeti ágat.

Togakure-ryū és más iskolák – például Masaaki Hatsumi, a Bujinkan rendszer alapítója – azt állítják, hogy ősi ninjutsu-vonalat képviselnek. Külső kritikusok szerint ezeknek a vonalaknak a hitelessége nehezen ellenőrizhető, mivel a történelem során sok dokumentum elveszett, megsemmisült vagy szándékosan hamisították. Ettől függetlenül a modern ninjutsu-iskolák többsége valódi és hatékony harcművészeti, önvédelmi és edzésrendszert kínál, amely a tradicionális japán harcművészetek alapjaira épül. Hatsumi például kifejezetten felvállalta, hogy tradícionális alapokon ugyan, de modern mozgásrendszert hozott létre Bujinkan néven.

Hatsumi a stílusának nevével is igyekezett a média által sugallt nindzsáktól távolságot tartani, és ninjutsu helyett a 90-es évektől ninpo taijutsu irányzatként azonosította a Bujinkant. A nindzsák modern ábrázolása gyakran keveredik ugyanis fantasy elemekkel: láthatatlanná válás, vízen futás, falmászás puszta kézzel. Ezek a legendák valószínűleg abból a tényből erednek, hogy a nindzsák gyakran a kor szokásaihoz mérten „emberfeletti” képességeket mutattak fel a meglepetés és a megtévesztés révén. A nyugati filmekben sokszor egyértelmű gonosztevőként jelennek meg, míg a japán animékben (pl. Naruto) a nindzsa a főhős, aki szuperképességeket használ.

Ha egy általános felmérést végeznénk a nindzsák megítéléséről, valószínűleg a nyugati és a japán közönség körében is megoszlana a vélemény:

• Körülbelül a rajongók 60-70%-a hisz abban, hogy a nindzsák valódi, misztikus harcosok voltak, és lelkesedik a titokzatos képességeikért.
• Egy 20-30%-os réteg inkább kritikus, történelmi szemlélettel áll hozzájuk, és a valósághoz közelebb álló képet keresi.
• A maradék 10% vagy közömbös, vagy a popkultúra által sulykolt képet egyszerűen szórakoztatónak tartja, de nem mélyed el a kérdésben.

(Ez csak becslés és nem tudományosan megalapozott statisztika.)

További információval természetesen szívesen szolgálunk az edzések keretében minden tanítvány számára.

2025 © Bujinkan Yuugen Budapest Dojo