A japán harcművészetek világa rendkívül színes és összetett, amelynek egyik legmisztikusabb, ugyanakkor legismertebb szegmense a „ninjutsu” (忍術) és a „nindzsák” (忍者) története.

Számos film, könyv, videojáték és legenda övezi a rejtőzködő, árnyékok közt mozgó harcosok alakját, akik az éjszaka leple alatt végeznek feladataikkal. A valóság azonban gyakran eltér a népszerű, kultúrában megjelenő képektől. Ebben a blogbejegyzésben arra vállalkozunk, hogy a lehető legszélesebb körű kitekintéssel bemutassuk, mit is jelent a ninjutsu, kik (vagy mik) voltak a nindzsák, és léteztek-e egyáltalán.

A „jutsu” (術) kifejezés a japán nyelvben általánosan „művészetet”, „technikát” vagy „alkalmazott tudást” jelent. Eredetileg olyan fogalmak leírására használták, amelyek a mesterség, technika vagy képesség kifejezésére szolgáltak.

Az idők folyamán számos harcművészeti stílusban (pl. ninjutsu, jujutsu bojutsu) vált a stílus nevének lényegi elemévé, amely jelzi a technikák, módszerek mögött rejlő mély tudományos és gyakorlati hagyományokat. Az alábbi blogbejegyzésben részletesen körbejárjuk, hogy mit is jelent valójában a kifejezés a japán harcművészetek kontextusában, és a téma történelmi, nyelvi és kulturális hátterét feltárva igyekszünk átfogó képet adni olvasóinknak – legyenek akár kezdők, akár már elmélyültebb érdeklődők a japán harcművészetek iránt.

A japán harcművészetek világa mindig is különleges tiszteletet és érdeklődést váltott ki a nyugati kultúrában. A különféle stílusok, irányzatok (aikido, judo, karate, kendo, ninjutsu…) jellemzően nem csupán a fizikai erőnlét növelését szolgálják, hanem egyfajta lelki és szellemi fejlődést is biztosítanak a gyakorlók számára.

Az egyik legfontosabb elem, amely ezekhez az edzésekhez kötődik, nem más, mint a Keiko-gi (gyakran röviden csak gi), amely az edzőruhát jelenti.

A fekete öv talán a harcművészetek legismertebb és legikonikusabb szimbóluma, amely a laikus szemlélő számára a szakértelem és a tudás csúcsát jelképezi, mintha viselője már elérte volna a 'karrierje' végét az adott ágazatban. De valóban az út végét jelenti?

Vagy inkább csak egy új szakaszt, amely a mélyebb megértés, a folyamatos tanulás és a belső fejlődés felé vezet? És vajon miben különbözik a Bujinkan fekete övének filozófiája a többi harcművészeti rendszer hagyományaitól? Ezekre a kérdésekre a válaszokat a harcosok rangjainak és osztályozásának történelmi gyökereinél találhatjuk meg.

A japán kardok világa rendkívül izgalmas és sokrétű, amelyet évszázadok hagyománya és folyamatos fejlődése formált. A „japán kard” kifejezés sokaknak elsőre a híres szamurájkardot, azaz a katanát juttatja eszébe, pedig a japán kardok fogalma ennél jóval szélesebb és rétegzettebb.

A kardok hosszától, formájától kezdve a felhasználás korán, módján és a hozzájuk kapcsolódó harcművészeti stílusokon át számos szempont különbözteti meg őket egymástól. Sokszor még a gyakorló fegyverek közti különbségek is rejtve maradnak azok előtt, akik még csak most ismerkednek a japán fegyveres harcművészetek világával.

Egy naptári év lezárása és a következő indítása szinte mindenki számára - még a spiritualitással, vallásokkal nem igazán foglalkozók számára is - különleges időszak. Persze itt is érvényes, hogy “Ahány ház, annyi szokás” - így harcművészként különösen érdekes lehet a magyartól jelentősen eltérő japán hagyományok és szokások megismerése. Míg Magyarországon a szilveszteri ünneplés jellemzően a baráti társaságokról, pezsgőről, petárdákról, mulatozásról, majd a nehezen induló január elsejéről szól, addig Japánban az Újév lényegét a nyugalom, a befelé fordulás, a családi együttlét, valamint a spirituális megújulás adja.

A japán naptári hagyomány szerint az évváltás az egyik legjelentősebb cezúra az időben, amikor nemcsak a naptár lapja fordul, hanem a háztartások, a közösségek és a társadalom egyfajta rituális megtisztuláson mennek keresztül.

Az adventi ünnepvárás közben felmerülhet bennünk: hogy ünnepelnek ilyenkor - ha ünnepelnek egyáltalán - a nem keresztény országok népei? A téma különösen érdekes, hiszen a távol-keleti kultúra ünnepi szokásai sok esetben jelentősen eltérnek az európai hagyományoktól. A Karácsony például Japánban egészen más szerepet tölt be a társadalomban, mint Magyarországon.

Ebben a bejegyzésben kifejezetten a kulturális, történeti és mai, modern szokásokra fókuszálunk, kitérve az ünnep eredetére, a vallási vonatkozásokra, a gasztronómiai különlegességekre, a szerelmespárok központi szerepére, valamint a fogyasztói társadalom befolyására.

Kevés ruhadarab képes olyan harmonikusan ötvözni a tradíciót és a modernitást, mint a tabi, Japán ikonikus, osztott orrú lábbelije. Az 1400-as években megszületett tabi nem csupán egy különleges zokni, hanem egy olyan tárgy, amely évszázadok óta képviseli Japán kulturális örökségét és esztétikai érzékenységét. A tabi praktikus kialakítása és letisztult szépsége időtlen szimbólumként szolgál, amely egyszerre állít emléket a múlt értékeinek, miközben a modern világban is megőrizte relevanciáját.

A tabi hagyományosan pamutból készül, amely egyszerre biztosít kényelmet és elegáns megjelenést. Ünnepélyes alkalmakkor a fehér tabi az elengedhetetlen viselet, mivel a tisztaságot és formalitást szimbolizálja, ezzel szemben a hétköznapokban a sötétebb színek és különféle minták kerülnek előtérbe. Minden pár tabit aprólékos kézi varrással készítettek, ami a japán precizitás és a szépség iránti tisztelet megtestesítője.

A sport, a mozgás gyakorlása során az edzésmódszerek kiválasztása kulcsfontosságú a fejlődés és a célok elérése szempontjából. Két alapvető edzésforma létezik: a személyi / egyéni edzés és a csoportos edzés. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és bizonyos célok vagy készségek fejlesztése szempontjából egyik vagy másik hatékonyabb lehet.

A harcművészeteket eddig hagyományosan csoportosan tanulták az emberek. Az elmúlt 10-20 évben azonban jelentős változások történtek az életmódunk és preferenciáink tekintetében. A személyre szabott szolgáltatások iránti igény növekedése szinte minden területen megfigyelhető, beleértve a fitneszt és a harcművészeteket is. Mennyire érhető ez tetten az edzések során? Mennyire van értelme harcművészetekben egyéni edzésekről beszélni? Az egyéni és a csoportos edzések módszertanát, előnyeit és hátrányait, kombinálási lehetőségeit járjuk körbe az alábbiakban.

A kunai egy középkori japán eszköz, amely eredetileg többcélú szerszámként szolgált. A szó maga japán eredetű, és két kanji (japán karakter, írásjegy) alkotja. A ‘ku’ jelentése lehet szenvedés, nehézség, keserűség. A ‘nai’, vagy kínaiasan ejtve ‘mu’ semmit, űrt, tagadást jelent. Feltételezhető tehát, hogy ez a sokoldalú eszköz annak idején sok szenvedéstől, nehézségtől kímélte meg a használóját.

Amikor Hatsumi sensei jópár évvel ezelőtt beszélt erről az eszközről, szokása szerint játszott kicsit a szavakkal és hangzással, és a ‘ku’ szót olyan karakterrel írta le, ami halált jelent, de ugyanígy ejtik. Így vezette be annak gondolatát, hogy a kunai a ninjutsuban olyan fegyver, ami “halál nélküli” - azaz amivel nem ölünk.